Kedvenc ételeink mellett legyen fotógép is az esküvőnkön.

Szponzorált tartalom

esküvői ajándék násznépnek
esküvői ajándék násznépnek

Az étkezés kapcsán úgy érzem, hogy rengeteg fejlődésen mentem át. Gyerekként és tinédzserként, ahogy ez egy fiútól elvárható, nem igazán érdekelt az egész. Édesanyám és édesapám egyaránt tudtak főzni, mégsem éreztem különös vonzalmat iránta. Főleg az lehetett erre az ok, hogy édesanyám mindig óriási tehernek élte meg azt, ha ránk kellett főznie. Az életemben azonban egy nagy változás következett, mikor elköltöztem otthonról.

Friss kollégistaként az ember mindig azt kereste, hogy hol lehet spórolni. Emlékszem, hogy akkoriban még egészen megérte különböző étkezdékbe járni. Viszont már ekkor megvoltak az első szárny próbálgatásaim. Az ételek, amiket otthon készítettem, nem mindig sikerültek túl jól, de ezen a tanuló fázison mindenki átesik. Most pedig már csak nagyon ritkán járok éttermekbe. Mindig próbálok új dolgokat kipróbálni főzés terén és felfedeztem, hogy ez is lehet egyfajta önkifejezési forma.

Most pedig az egyik barátom esküvője kapcsán próbáltam ki valami teljesen újat. Korábban nem nagyon vettem igénybe internetes szolgáltatásokat, viszont mikor megkaptam az esküvői meghívót, örültem, hogy hamar rátaláltam a Selfiegép oldalára. Az esküvői ajándék násznépnek kulcsszavakra kerestem rá és ennek kapcsán találtam őket az első helyen. Tudjátok ti is, hogy milyen rossz, mikor az ember tényleg nagyon szereti az adott személyt, aki meghívta és mégsem tud kitalálni neki valami egyedit. A Selfiegép megoldotta ezt a problémát.

Rákattintottam az esküvői ajándék násznépnek kiírásra és egy csodás oldalra kerültem. Tényleg, ritkán érzem azt, hogy ennyire kellemes időt töltenem a neten. Ez annak volt köszönhető, hogy a menük és az egész design egy egységes brandet mutattak. Jó látni ezt, hiszen az ilyen kis dolgokból lehet leszűrni azt, hogy mennyire összeszedett az a bizonyos szolgáltatás, amit kínálnak nekünk.

Az esküvői ajándék násznépnek kapcsán azonban szerettem volna még egy kicsit jobban tájékozódni és nemsokára meg is találtam az oldalnak egy olyan részét, ahol el tudtam olvasni különböző cikkeket a témában. Mikor ezeket olvastam, azt éreztem, hogy végre valaki érti, hogy milyen problémák jönnek fel az emberben, mikor ajándékot keres esküvőre. A Selfiegép pedig valóban egy egyedi és nem mindennapi megoldást biztosított nekünk.

Ez pedig egy olyan fotógép volt, amit a vendégek minden különösebb külső beavatkozás nélkül használhattak. Alapjáraton az már nagyon fontos volt nekem, hogy a gép magas minőségű legyen és nem is hagyott semmi kívánnivalót maga után. Ha pedig attól félnénk, hogy mi történik, ha meghibásodna a gép, akkor elmondom nektek, hogy ugyanúgy nem kell aggódni, mivel a Selfiegép kirendeli az egyik alkalmazottját, aki végig figyelni fog arra, hogy a gép rendben működjön.

Úgy éreztem, hogy tényleg mindenre gondoltak. Jó volt azt is elképzelni, hogy milyen szépek lesznek majd a fotók. Amikhez egyébként különböző hátterek és filterek is rendelkezésünkre állnak. Több nem is kellett ahhoz, hogy tárcsázzam az oldalon található számukat.

Az ügyintézés kapcsán sem lehet semmi panaszom. Gyorsan reagáltak a hívásomra és nem volt semmi mellébeszélés sem. Elmondtam nekik az időpontot, illetve, hogy melyik csomagot választottam. Tudtam, hogy az adott csomag le fogja fedni a lagzi teljes időtartamát, úgyhogy ezzel is elégedett voltam. Minden pontosan úgy ment, ahogy azt az oldalon elmagyarázták nekünk. Az ifjú pár le volt döbbenve azon, hogy milyen figyelmes ajándékot szereztem nekik, én pedig örültem, hogy ilyen sok emlék lett megörökítve.

Published by