Önnek kosaras cipő kell?

Szponzorált tartalom

kosaras cipő
kosaras cipő

Minden egyes sportnak megvan a maga felszerelésre vonatkozó igénye. Vegyük például az amerikai focit! Ott a nagyon nagy fizikai igénybe vétel, az igen komoly sérülésveszély miatt a sisak minden körülmény közepette szükséges, hiszen ellenkező esetben akár halálos sérülést is össze lehetne szedni! A kosárlabdázáshoz is külön kosárlabda cipő dukál, hiszen arról van szó, hogy vagy parkettán, vagy aszfalton, de megfelelő biztonsággal kell irányt váltani, kitámasztani, elugrani, talajt fogni, ehhez pedig egy dedikált kosaras cipő akció sokkal jobb megoldást fog nyújtani, mint egy olyan csuka, amit nem is kosarazáshoz terveztek. Sokaknak nem is azért kell kosárlabda cipő, hogy azzal a palánk alatt villogjanak, hanem azért, hogy azt utcán hordják. Mivel ennek semmi akadálya, sőt, igen sokan élnek is ezzel a megoldással (kifejezve ezzel a kosárlabda iránti vonzalmunkat), így nem csoda, hogy a most megvásárolható kosaras cipők már mind úgy néznek ki, mint amiket a Teremtő is utcai viseletnek szánt volna. Nem nagyon tudunk tehát melléfogni, ha a Rapcity-nél vásárolunk, hogy utcára vagy palánk alá húzzuk-e fel a kosaras cipőt, ami mellett döntünk; persze úgy is lehet dönteni, hogy nem döntünk sehogy, s viseljük a lábbelit mindenhol.

Published by