Egy webáruházról rendeltem konyhai eszközöket az új lakásomba.

Szponzorált tartalom

BestMarkt műszaki áruház
BestMarkt műszaki áruház

Új helyre költöztem a múlt héten, de egyelőre szinte teljesen üresen áll a lakás. Eddig a volt párommal éltem együtt, és az ő házában laktunk, de miután úgy döntöttük, hogy nem működik tovább a kapcsolatunk eljöttem tőle. Viszont szinte minden elektronikai eszköz és bútor az ő tulajdona volt, így most előttem állt a feladat, hogy felszereljem az új lakást a szükséges berendezésekkel. A legfontosabb számomra a konyha felszerelése volt, hiszen szakácsként el se tudnám képzelni az életemet úgy, hogy nem én készítem el a saját ételeimet. Tegnapig azonban szégyen szemre mégis alujárós gyroson, és büfés tükörtojáson étem, amit a pékségben vásárolt zsömlével ettem. Megmondom őszintén, munkai ártalom, de ez legalább annyira megviselt, mint maga a szakítás. El is döntöttem, hogy ez nem mehet így tovább, muszáj minél előbb berendeznem a lakást. Eddig azonban számtalan elintézni valóm volt, így nem jutottam hozzá, hogy elmenjek egy műszaki áruházba, ráadásul fogalmam se volt hogyan hordhatnám haza a megvásárolt termékeket, hiszen az eddig használt kocsi is a páromé volt. Ma azonban átjött Krisz, a gyerekkori legjobb barátom, aki egyben a személyes tanácsadóm is, minden témában. Miután jót röhögött a szemétkosárból kikandikáló üres pizzásdobozokon és hungarocell tányérokon, megkérdezte hogy vagyok.

  • Gondolhatod… – feleltem. – Soha nem ettem még ezelőtt önszántamból gyors kaját, de rendes étterembe nincs időm elmenni. – Még vagy két nap, míg eljutok egy olyan áruházba, ahol be tudok mindent szerezni.
  • Miért nem rendeled meg valahonnan? Az csak pár kattintás, ráadásul kocsid sincs. Időt is spórolnál, és már két-három nap múlva nálad lehetne az összes csomag.
  • Nem is tudom. Erre még nem gondoltam. – tűnődtem. – Nem nagyon ismerek jó webáruházakat, szeretek személyesen bevásárolni. Ha neten rendelek félek, hogy nem megfelelő minőségű terméket küldenek. Ismersz esetleg olyan céget, akiről tudod, hogy megbízható?
  • Hogyne ismernék? Én minden elektronikai eszközt a BestMarktól veszek. Eddig szinte sose volt gond, ha mégis akkor 14 napon belül visszaküldhettem, vagy érvényesítettem a garanciát és megjavíttatták nekem a hibás termékeket.
  • Mit mondtál, mi a nevük? – kérdeztem. – Utána is nézek.
  • BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek webáruháza. – ismételte Krisz, én pedig gyorsan beütöttem a telefonba a nevet és rápillantottam a főoldalra.
  • És gondolod, hogy itt találok konyhai eszközöket? Nem csak számítógépes dolgok vannak? – kérdeztem a termékeket lapozgatva.
  • Persze főként számítógépekre, szoftverekre, laptopokra, illetve elektronikai termékekre koncentrálnak, tehát lehet kapni például tartozékokat egy 3D-s nyomtatóhoz, vagy játékkonzolokat, és E-bookokat, de rengeteg más kategóriában is kínálnak termékeket. Tehát nem is csak elektronikai és műszaki cikkeket tudsz venni náluk. Forgalmaznak például elektromos közlekedési eszközöket, például segwayt és elektromos rollert. Én is náluk vettem a segwayemet. De rendeltem már tőlük projektort, zenelejátszót, a kocsimba való hangfalat, GPS-t, power bankot, de még az okosórám is tőlük van. Anyukám pedig vett náluk egy nyomkövetős órát a húgomnak, elég hasznos darab. Ezen kívül foglalkoznak még kamerákkal, fényképezőgépekkel, távcsövekkel, drónokkel, mikroszkópokkel, tabletekkel, telefonokkel, és egy csomó háztartási cikkel, sőt még bútorokkel is. Vannak kismamáknak és babáknak való holmik, egy csomó gyerekjáték, például plüssök, meg kirakók. Ezeket is itt vesszük a húgomnak. De vannak például szépségápolási és egészség megőrző cikkeik is. Vehetsz például elektromos fogkefét, hajvasalót meg egy csomó mindent.
  • Nekem most első sorban konyhai felszerelések kellenének. – emlékeztettem.
  • Azokból is széles a választék. Van náluk kenyérsütő, botmixer, mikrohullámú sütő, olajmentes sütő, fagyi készítő gép, grillsütő, mosogatógép… Biztos vagyok benne, hogy mindent megtalálsz. Az én konyhai berendezéseim is a BestMarktól vannak. Sőt a fürdőszobámba is innen rendeltem ruhaszárítót és mosógépet.
  • Ez mind van náluk?
  • Meg egy csomó minden a kertrendezéshez is. Munkagépek, szerszámok… De még medence is! Meg egy csomó kültéri lámpa, LED szalagok, ilyenek… Mire van még szükséged?
  • Hát valami rovarriasztóra mindenképpen. Itt van nem messze egy patak, engem meg esténként megesznek a szúnyogok, és molylepkével is minden tele van. Ki nem állhatom őket.
  • Akkor szerencséd van, mert a BestMarknal rengeteg féle eszköz van, rovarok és rágcsálók távoltartására.
  • Hát jó, akkor mindenképp szétnézek majd. De lehet kérni házhoz szállítást ugye?
  • Természetesen. Választhatsz, hogy átveszed e az üzletükben a terméket, de ez nyilván neked nem jó megoldás, vagy kérheted csomagpontra, vagy házhoz is a csomagot. Azt hiszem GLS futárszolgálattal küldik, sok esetben már két napon belül, ha a rendelésedet délután négy óra előtt adod le.
  • És nem drága a szállítás?
  • Nem mondanám, de egyébként a rendelt termék súlya határozza meg. Mindenesetre jobban megéri, mintha bemennél egy áruházba és onnan szállíttatnád haza valahogy.
  • És honnan tudjam, mikor jön a csomag? Lehet, hogy itthon se leszek.
  • Általában reggel 8, és délután 16 óra között számíthatsz rá munkanapokon, de úgyis értesítenek előtte. Én a kisebb csomagokat a munkahelyemre szoktam kérni.
  • És akkor tényleg megbízható a cég?
  • Ha gondolod olvasd el a vásárlói véleményeket. De nekem eddig csak jó tapasztalatom volt velük. Ráadásul az Árukeresőn is megbízható boltként vannak feltüntetve. De, mint mondtam két hétig amúgy is elállhatsz a vásárlástól, és garanciát is kapsz a termékekre, viszont jó, ha tudod, hogy akkor a szervízbe kell visszajuttatnod a termékeket. De jó minőségű, márkás eszközöket árulnak, nem hinném, hogy gond lesz.
  • Rendben, akkor ma meg is rendelem, ami kelleni fog. Sok napig már nem bírok gyorskaján élni.

Így végül Krisz ismét kisegített a bajból, és remélhetőleg hamarosan már nekiállhatok a főzésnek, ugyanis miután Krisz elment le is adtam a rendelést a BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek webshopján.

Published by