Szponzorált tartalom
Gyermekkorom legszebb emlékei a vitorlázás köré fonódnak. Az édesapám mindig is szeretett a vízen lenni és ez az érzést rám is átragadt. Az a fajta szabadság és nyugalom egyszerűen felülmúlhatatlan, amit a vitorlázással élhetünk át. Már kisgyermekként is a hajója fedélzetén játszottam és ahogy idősebb lettem, egyre inkább részt vettem a vitorlázásban. Apámnak saját vitorlása volt, egy gyönyörű hajó, amelynek minden részlete megőrizte az időtlenség és a szabadság érzését. Mindig nógatott, hogy keressek tengeri vitorlás oktatás lehetőséget, hogy hivatalossá tegyem a tudásomat, de mindig csak halogattam.
Azonban az évek múlásával apám egyre kevesebbet hajózott. Az idő és az egészségügyi problémák miatt ritkábban vittük ki a hajót a vízre. Lassan eljött az az idő, amikor már csak emlékeinkben élt azoknak a napoknak a varázsa, amikor egész családunk együtt hullámozhatott a habokon.
Amikor pedig elérkezett az az idő, hogy a hajót továbbadja, felajánlotta nekem a vitorlás hajót, a családi kincset. Kezembe nyomta a kulcsokat és azt mondta: “Ez mostantól a tiéd. Tartsd életben a hagyományt.”
A gesztus meghatott, és egyben izgatottá is tett. Azt éreztem, hogy ez nem csupán egy hajó, hanem egy hatalmas lehetőség, hogy folytathassuk azt a csodálatos utat, amit apámmal együtt megkezdtünk annak idején. Azonban tudtam, hogy a hajó vezetése nem csupán életérzés, hanem tudás és felelősség is. Ezért a tengeri vitorlás oktatás, a tanfolyamon való részvétel vált a következő célommá, amire a Fix Yachting honlapján bukkantam rá.
Elhatároztam, hogy megtanulok vitorlást vezetni, de nem csak azért, hogy magam is élvezhessem a tenger szabadságát és a vitorlázás adta kalandokat, hanem hogy élni tudjak a hagyománnyal és azt tovább adjam majd a gyerekeimnek én is. Így hát elkezdtem felkészülni a vizsgára és a tengeri vitorlás oktatás tette ki a munka mellett a legtöbb időmet.
Az oktatás nemcsak egy kötelező lépés volt számomra, hanem egy kaland is, amelynek során újra felfedezhettem a víz és a szél örömét. A tanfolyam során minden nap újabb és újabb dolgokat tanultam, hogyan kell kezelni a hajót, hogyan értelmezni a szél irányát és erejét, és hogy kell megfelelően navigálni a tengeren.
A vizsga napján izgatottan álltam a kormányhoz. Az elméleti tudásom stabil volt, és a gyakorlati órák során megszerzett tapasztalatok segítettek abban, hogy magabiztosan kezeljem a vitorlást. A vizsgabizottság elégedetten bólintott, amikor sikeresen befejeztem a vizsgát.
A jogosítvány a zsebemben, és az apámtól örökölt hajó a kikötőben várt rám. Az első önálló út egyfajta mérföldkő volt számomra és a barátaim számára is, bár hiába izgultak annyira. Együtt indultunk el a horvát tengeren át, ahol az édesapám gyermekkoromban tanított meg vitorlázni. Az érzés, amikor az első szél megfogta a vitorlákat, és a hajó lassan elkezdett csúszni a vízen, megmagyarázhatatlanul gyönyörű volt.
Azóta minden alkalommal, amikor tehetjük, összegyűlünk a hajó körül, hogy újabb kalandokat éljünk át a tengeren. Apám idős korában már nem tud velünk tartani, de a hajó és a tenger mindig emlékeztet bennünket azokra az évekre, amikor együtt fedeztük fel a tengert. Az örökség tovább él bennünk, és remélhetőleg a következő generációk is folytatják majd ezt a csodálatos utat a vízen.
Published by