Táncoktatás kellhet.

Szponzorált tartalom

táncoktatás

Táncolni jó dolog! Mindezt talán nem is kell mondani azoknak, akik éppen azon vannak, hogy tánctudásukon javítsanak, vagy éppen pont, hogy szert tegyenek rá. Nem mindegy azonban, hogy milyen táncoktatás mellett kötelezi el magát valaki! Keleti Andreánál (informálódni itt: http://www.keletiandrea.hu/) a modern tánc oktatás felnőtteknek éppúgy elérhető, mint a táncoktatás gyerekeknek, vagy éppen a latin tánc oktatás. Minden attól függ, hogy az illetőnek, aki élne a lehetőséggel, hogy egy igen ismert táncoshoz járjon rendszeresen, mire is van szüksége. Keleti Andreánál mind az idősebb korosztály, mind a fiatalok, gyerekek megtalálhatják a magukhoz leginkább passzoló mozgásformát, valamint a képzettségi szintüknek megfelelő csoportot. Esküvői táncra készül? Hip hop az, ami tetszik? Nem gond! Az iskola három budapesti színhelyen várja az érdeklődőket: Budán két helyen, Hűvösvölgyben és a Csillagvár Bevásárlóközpontban, míg Pesten a KÖKI-ben. Fontos tudni, hogy ha Ön vagy gyermeke teljesen kezdő, akkor is nyugodt szívvel fel lehet keresni valamelyik helyszínt, hiszen senki sem születik úgy, hogy máris úgy tud táncolni, mint Fred Astaire! Egy a lényeg: elszántság legyen az emberben, akkor már jönni fog a többi magától!

Published by