Mészkő kell oda, ahol számít a megjelenés

Szponzorált tartalom

mészkő

Hallott már arról, hogy az ID&P-nél most akár akciós áron is elvihető a megfelelő mészkő? Ha nem, akkor irány az ID&P oldala! A mészkőről azt kell tudni, hogy könnyen alakítható, divatos kőzet, mely immáron évezredek óta áll az építészeti érdeklődés kereszttüzében. Nem véletlen, hogy az ősember is ilyen kőzetből faragott barlang belsejében lakott régen, hiszen a mészkőnek a megmunkálhatósága már-már legendásnak mondható. Míg a gránit nehezen adja magát, addig a mészkővel (legyen az burkolat vagy éppen padlólap) viszonylag könnyű elbánni. Ha alacsony árak mellett szeretne mészkőhöz jutni, keresse fel az ID&P Márvány-Gránit Kft. honlapját az idp.hu címen, ahol olyan köveket találhat az érdeklődő, melyeket a cég szakemberei már megfelelően tömítettek, így azok ellen tudnak állni az időjárás viszontagságainak. Tudni kell ugyanis, hogy a mészkőnek viszonylag porózus a szerkezete, melybe így be tud jutni a víz – tönkretéve azt idővel. Így hát ha kültéri használatra fognánk a mészkövet, úgy erre a célra csakis az ID&P-től vásárolt mészkövet használjuk fel, melyet a helyi szakemberek a római mesterektől ellesett fogásokkal töltenek ki, hogy ne legyen velük gond a későbbiekben.

Published by